Hétéves koromban nagyon megörültem egy elhasznált villamosjegynek, amit Angéla nagynéném azzal adott oda, hogy tízforintos bankjegy. Nagyot ugrottam a levegőbe, mire apám rámkiáltott:
– Gasparecz úr már harmadszor küld fel, hogy nem lehet kitartani ezt az ugrálást. Csendesebben örülj, édes fiam. Csendesebben örültem, és megjegyeztem magamnak ezt a szót, hogy Gasparecz. Azontúl is, valahányszor egy székről leugrottam a padlóra, vagy dobbantottam, vagy táncoltam a padlón, vagy a díván alatt volt valami keresnivalóm, vagy feldöntöttem egy széket, hogy ráülhessek, vagy a cserépkályhát át akartam húzni a másik szobába, hogy ott is meleg legyen, – apám mindig rámszólt:
– Gasparecz nem tud aludni!
Vagy:
– Gasparecz rögtön szólni fog!
Vagy:
– Gasparecz haragszik! Lassanként homályos kép alakult ki bennem Gaspareczről. Gasparecz, ez a lény, vagy inkább elvont fogalom, hovatovább a Föld haragvó szellemét jelentette, – valamit, ami alattunk van, belül, és figyel ránk és felmordul a mélyben, ha a Föld könnyű kérgét erősebben megrázzuk. Gasparecz int bennünket, hogy szelíden és csendesen járjunk és gondoljuk meg minden lépésünket. Gasparecz, a mélyben, emberi kicsinységünkre figyelmeztet minket, – hagyjátok aludni Gaspareczet. Gasparecz lassanként megváltoztatta természetemet, amit a nyers természet indulatosnak s hebehurgyának alkotott. Gyakran azután is, ha dühbe jöttem egy szóra, vagy másképpen megharagítottak és én dobbantani akartam a lábammal: – felemelt lábam megmeredt a levegőben, belsőmben megszólalt egy hang: Gasparecz! és lábam enyhén és óvatosan ért le a földre. Vagy kiabálni akartam valakivel, aki becsapott, vagy hangosan felelni valakinek, aki rám kiáltott, vagy megpofozni valakit, aki hátulról leköpte a kabátomat, – de szívem mélyén ott volt már az enyhe és figyelmeztető Gasparecz, és én hallgattam. Vagy rossz könyvet olvastam és rossz írást és dühömben oda akartam vágni a földhöz, – de megszólalt bennem a mindnyájunkban egy emelettel alább ott lakozó Gasparecz, és én megírtam a könyvről, hogy tehetséges ember műve, de még nem forrta ki magát. Gasparecz megértővé és szelíddé tett, tanulmányoztam a filozófusokat, és megbékéltem a krisztusi eszmében. Megbékéltem, megnyugodtam, elaludtam és azt álmodtam, hogy ott ülök a képviselőházban, egy nagy emelvényen, és rázok egy csengőt. Odalent, a padok között, elegánsan öltözött férfiak kiabálnak egymásra. Egyszerre dühbe jönnek és elkezdenek verekedni. Rázom a csengőt és megkérdezem, hogy mi baj van. Kiderül, hogy valaki azt mondta, hogy rövid a tarka barika farka: – ezen verekesznek. Rázom a csengőt. Erre az egyik verekedő véres szemekkel felordít rám, hogy nyilatkozzam, rövid-e a tarka barika farka, igen vagy nem.– Uraim, mondom én könyörögve – hagyjuk a barikát. Csak arra kérem önöket, ne dobogjanak úgy, mert Gasparecz nem tud aludni.– Pfuj, Gasparecz! Hazaáruló! – kiabálnak az urak dühösen és még jobban dörömbölnek a padlón. – Lássuk azt a Gaspareczet! Egyszerre borzasztó csattanás. A Ház ajtaja kinyílik és egy borzasztó külsejű alak jelenik meg. A ruhája rongyos, szemei véresek.
– Gasparecz! – kiáltom rémülten. – Ez Gasparecz, aki alattunk lakik! Akkorát kiáltottam, hogy felébredtem. A többiek nem ébredtek fel: most ott vannak nélkülem, Gaspareczcel és nagyon nyugtalan vagyok miattuk.
– Gasparecz úr már harmadszor küld fel, hogy nem lehet kitartani ezt az ugrálást. Csendesebben örülj, édes fiam. Csendesebben örültem, és megjegyeztem magamnak ezt a szót, hogy Gasparecz. Azontúl is, valahányszor egy székről leugrottam a padlóra, vagy dobbantottam, vagy táncoltam a padlón, vagy a díván alatt volt valami keresnivalóm, vagy feldöntöttem egy széket, hogy ráülhessek, vagy a cserépkályhát át akartam húzni a másik szobába, hogy ott is meleg legyen, – apám mindig rámszólt:
– Gasparecz nem tud aludni!
Vagy:
– Gasparecz rögtön szólni fog!
Vagy:
– Gasparecz haragszik! Lassanként homályos kép alakult ki bennem Gaspareczről. Gasparecz, ez a lény, vagy inkább elvont fogalom, hovatovább a Föld haragvó szellemét jelentette, – valamit, ami alattunk van, belül, és figyel ránk és felmordul a mélyben, ha a Föld könnyű kérgét erősebben megrázzuk. Gasparecz int bennünket, hogy szelíden és csendesen járjunk és gondoljuk meg minden lépésünket. Gasparecz, a mélyben, emberi kicsinységünkre figyelmeztet minket, – hagyjátok aludni Gaspareczet. Gasparecz lassanként megváltoztatta természetemet, amit a nyers természet indulatosnak s hebehurgyának alkotott. Gyakran azután is, ha dühbe jöttem egy szóra, vagy másképpen megharagítottak és én dobbantani akartam a lábammal: – felemelt lábam megmeredt a levegőben, belsőmben megszólalt egy hang: Gasparecz! és lábam enyhén és óvatosan ért le a földre. Vagy kiabálni akartam valakivel, aki becsapott, vagy hangosan felelni valakinek, aki rám kiáltott, vagy megpofozni valakit, aki hátulról leköpte a kabátomat, – de szívem mélyén ott volt már az enyhe és figyelmeztető Gasparecz, és én hallgattam. Vagy rossz könyvet olvastam és rossz írást és dühömben oda akartam vágni a földhöz, – de megszólalt bennem a mindnyájunkban egy emelettel alább ott lakozó Gasparecz, és én megírtam a könyvről, hogy tehetséges ember műve, de még nem forrta ki magát. Gasparecz megértővé és szelíddé tett, tanulmányoztam a filozófusokat, és megbékéltem a krisztusi eszmében. Megbékéltem, megnyugodtam, elaludtam és azt álmodtam, hogy ott ülök a képviselőházban, egy nagy emelvényen, és rázok egy csengőt. Odalent, a padok között, elegánsan öltözött férfiak kiabálnak egymásra. Egyszerre dühbe jönnek és elkezdenek verekedni. Rázom a csengőt és megkérdezem, hogy mi baj van. Kiderül, hogy valaki azt mondta, hogy rövid a tarka barika farka: – ezen verekesznek. Rázom a csengőt. Erre az egyik verekedő véres szemekkel felordít rám, hogy nyilatkozzam, rövid-e a tarka barika farka, igen vagy nem.– Uraim, mondom én könyörögve – hagyjuk a barikát. Csak arra kérem önöket, ne dobogjanak úgy, mert Gasparecz nem tud aludni.– Pfuj, Gasparecz! Hazaáruló! – kiabálnak az urak dühösen és még jobban dörömbölnek a padlón. – Lássuk azt a Gaspareczet! Egyszerre borzasztó csattanás. A Ház ajtaja kinyílik és egy borzasztó külsejű alak jelenik meg. A ruhája rongyos, szemei véresek.
– Gasparecz! – kiáltom rémülten. – Ez Gasparecz, aki alattunk lakik! Akkorát kiáltottam, hogy felébredtem. A többiek nem ébredtek fel: most ott vannak nélkülem, Gaspareczcel és nagyon nyugtalan vagyok miattuk.
***
A novella magyarázata: A „Gasparecz” kezdetben egy képzeletbeli, alattunk lakó szomszéd figura, aki nem bírja a zajt és a rázkódást. A gyermekded felső szomszéd fantáziája azonban fokozatosan átalakítja: Gasparecz nem egyszerű ember, hanem valami mélyebb, föld alatti lény, vagy elvont fogalom lesz – a Föld haragvó szelleme, aki „alattunk van, belül”, és felmordul, ha túl erősen rázzuk a föld kérgét.
Végül Gasparecz „megváltoztatja” a gyermekded felső szomszéd természetét: az indulatos, hebehurgya kisfiú óvatosabb, megfontoltabb lesz, mert mielőtt dobbantana, vagy végigvágtatna a pádimentumon, belül megszólal a hang: „Gasparecz!” – és a lába óvatosan, halkan ér földet. A novella gyakran szerepel szavalóversenyeken, ha valaki igényli, majd elszavalom. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
Discover more from Skizofrénia underground - Újraolvasva
Subscribe to get the latest posts sent to your email.