A film Thomas Vinterberg alkotása, és lényegében Finn Skårderud norvég pszichiáter azon alapötletére támaszkodik, hogy az emberi lény 0,5 ezrelék alkoholdeficittel születik (tehát ennyi hiányzik a szervezetéből, hogy maximális teljesítményt tudjon nyújtani). A főszereplő, Martin (Mads Mikkelsen), egy korábban nagy reményekre okot adó, de mára már életközepi válságba sodródott történelem tanár, társai Peter (Lars Rünthe), énektanár és Tommy (Thomas Bo Larsen) tornatanár éppen Nikolaj (Magnus Millen) születésnapját ünneplik, miután felmerül az ötlet, hogy a gyakorlatban próbálják ki Finn Skårderud 5 ezrelékes elméletét, mégpedig élesben, tanítás közben, Martin másnap már laposüveggel jelenik meg.
A kísérlet 3 fázisra oszlik, amelyet szépen dokumentál is a 4 tanerő (elsősorban is a pszichológiatanár). Az első, 5%-os, könnyű eredmény után, a második fokozatban beindul a „szabadfogás”, mondván, hogy nem minden szervezet alkoholtűrő képessége egyforma, itt már gyakoribbak az 1 ezrelék fölötti értékek sem, a 3. fázis az alkoholfok maximalizálása „szűk körben”, amiből aztán könnyen ámokfutás keletkezik.
Egyébként a tanulók jól fogadják az új lendületet, az új tanítási módszereket, hiszen az egyik kedvenc játékuk a „tó körüli futás”, egy láda sörrel, amiből minden sarkon isznak 1-et, 1-et, a hányásért pluszpont jár, a csoportos hányásért pontlevonás. Amúgy én nem annyira vettem részt a főként gólyatáborokban népszerű, ilyen jellegű játékokban, valahogy nem teljesen kapott el a feelingje. De a dán fiatalok alkoholfogyasztási szokásai állítólag kétszerese az európai átlagnak (a skandináv államokra jellemzően bennsőséges kapcsolatot ápolnak az alkohollal, és általában erős nosztalgiával gondolnak fiatalkorukra), szóval nem veszik rossz néven tanáraik ilyen irányú „elhajlásait”, hanem megfelelő módon értékelik. Bár ilyen idős korban a piálást elkezdeni nem kis vállalás, akkor is, ha kontrollált keretek között teszik.
A film nem von mérleget kimondottan, nem igazán ítéli el az alkoholt, de nem is dicsőíti. A tanárok kísérletének és tanulmányának a végső konklúziója: A kimenetel a lehetséges alkoholizmus. Amúgy annak idején én is próbáltam ezt az 5 ezrelékes módszert, amikor mindenáron magyartanár akartam lenni, voltak is sikereim vele, meg nem is, mindenesetre egy másfél órás előadást le tudtam nyomni 2-4 gin-tonikkal… Voltak, akik úgy nézték a filmet, hogy közben szalonspiccesre itták magukat örömükben, szerintem nem érdemes, azokat a márkás és exluzív piákat úgysem tudjuk reprodukálni, mint a filmben…
Legalábbis magyar kínálattal és pénztárcával… Akkor meg minek? Persze, annak idején nekem is ment a blogolás is, a 2l-es Kőbányaival, és állandó cseverészés közben, azok az idők már elmúltak, 40 év felett már amúgy sem úgy hat az alkohol, mint 20 évesen, rengeteg mém is szól erről, bár csodák csodája, surprise, surprise, én is huszonévesen kezdtem írni az első blogjaimat. Bár, összességében az alkohol tőlem is inkább elvett, mint adott volna, a környéken nem találni olyan elvetemült intézményfüggőt, aki cirka 20 év alatt szerezte meg a BA-ját, szóval ebben én vagyok errefelé a csúcstartó (bár, hadd mondjam el, vannak még ígéretes nevezők, alig paraszthajszálnyira lemaradva a „teljesítményemtől”).
Azért beszéltem inkább magamról, mert a film főbb drámai szálait és poénjait nem nagyon akartam lelőni, a bejegyzést pedig nem akartam se torzóban sem hagyni, sem elvinni nagyon más irányba. Akkor ez az első bejegyzés (vagyis a bejegyzések nyitánya) addiktológia témában, szerintem 1-2 dolgot össze tudok még szedni a 20+ éves piás „pályafutásomból”, annak idején esszében akartam kifejteni, mint ahogy a 2000-es évek oktatási-bürökratikus csődjét, és Neptun-összeomlásait is, de akkor inkább próbáljuk meg így. blogposztokra lebontva, ez a műfaj úgyis rajtam maradni látszik…
Discover more from Skizofrénia underground - Újraolvasva
Subscribe to get the latest posts sent to your email.