Lakatos Ilona: Francois Villon

Érdekes, hogy van elsődleges irodalom, és másodlagos irodalom (ez az irodalomtörténet és irodalomelmélet), és úgy látszik, van harmadlagos irodalom is, ami a másodlagos irodáknak összevetése (pl. irodalomtankönyvek összehasonlítása). Nem osztom azt a mézetet, hogy az irodalmi mű önmagát magyarázza, hanem mit nem adtam volna azért, ha másodlagos irodalmár lehettem volna. Nem baj, harmadlagos irodalmár még lehetek, amikor Lakatos Ilona Francis Villonról írt könyvét kommentálom.

A szerzőnek több könyve szól a középiskolások felokosítására, van felvételire felkészítő könyve is, azt is használtam vagy kétszer. Érdekes, engem mindenhová mindig felvették a felvételim alapján, csak aztán mégsem végeztem valahogy soha magyar szakot. Legutóbb végezhettem volna, de a kommunikáció szak már menőbbnek látszott, beelőzte nálam is a magyart.

Ahogy Francis Villon életrajzát bírósági leiratokból ismerhetjük, az enyémet ambuláns lapokról, talán innen a lelki rokonság. Francois Villon sajnos alvilági körökbe keveredett a magiszteri fokozat elvégzése után az egyetemen. A kagylósok (cocquillard) bandájához csatlakozott, és papgyilkosságtól a teológiai fakultáns kirablásáig sokminden terhelte a virtuális erkölcsi számláját.

Belső lelki vívódásait örökítette meg Testamentum című művében, majd a Hagyatékban, amit Kis Testamentumként is szokás nevezni. A verstani részletekben most nem szeretnék elveszni, mert egy nagyon bonyolult strófaszerkezetben írt nagyon formabontó témákról. Életének drámai csúcspontján, az akasztófa árnyékából ennyit üzent:

Francnak születtem – megbántam nagyon-,

Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon. –

Egy jó öles kötéllel nyakamon

Immáron seggem súlyát latolom.

A magyar Villon-fordítások garmadája áll egyébként rendelkezésünkre, bőven lehetne szemezgetni. Villon megmenekült az akasztástól, versei ebben nem kis szerepet játszhattak. Ezzel, mondjuk, Ovidius-szal rokonítanám, aki jó- és balszerencséjét egyaránt verseinek köszönhette, melyekben kitárgyalta kora, és a császári udvar szerelmi életét. Érdekes, amikor az ember azonnali hatást ér el verseivel, és nem gyűjti őket kötetben, hanem egyből közreadja, higgyük el, ebből a szempontból nem voltak elveszett emberek ezek az ó-, és középkori magiszterek sem…