Közlemény

Megújult a Pszichotikusok Egyesületének háza!

A beruházás a Megyei Önkormányzat segítségével valósult meg. Méltatlan körülmények között élhettek eddig a mentális betegek a Sóstói úti kórházban, a Pszichotikusok Egyesületének épületében.

A pályázati pénzből megvalósított beruházás során végre méltó körülmények között gyógyulhatnak a rehabilitációra szoruló betegek.

Az épület ünnepélyes átadásán Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: – a Megyei Önkormányzat, mint fenntartó bocsájtotta az Egyesület rendelkezésére az ingatlant, majd egy pályázat keretében sikerült az épületet felújítani, amely azért is fontos, mert bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy szüksége lehet ilyen ellátásra is.

A 252 m2-es épület birtokba vételével újabb lehetőséggel bővül az egyesület tevékenységi köre – mondta el a Megyei Sajtószolgálatnak Keller Bálintné, az egyesület elnöke. Így a tizennégy éve működő közhasznú egyesület az ápoláson kívül szakmai tanácsadásokkal, tréningekkel próbálja növelni az eredményeit. Eddig rendszeresen kézműves foglalkozásokon vehettek részt a betegek.

A Pszichotikus Betegségekben Szenvedők Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Érdekvédelmi Egyesülete 32 millió forintos pályázatból újította fel a pszichiátriai betegek ellátását segítő ingatlanját Nyíregyházán.