Bölcsészkék szilvesztere

én örökké így akarok élni, terrorból horrorba fenyegetve

– Akkor megegyeztünk?
– Mhm.
– Hát szarul jársz?
– Nem hogy szarul járok, csak hogy ne járjak szarul…
– Megvárjalak?
– Nem.
– … de várjál… – vakarta a fejét Columbo.
– Gyere, te zöld, mondta a lámpa, miközben négy nőci tipegett felém… Vagy talán a tudatalatti M gondolat-démonai?
Fire-fura hangok, biciklisuhanás,kiköp egy kerékpárosnő. Jobbra tarts – intek neki vissza, és takarom el a szemem, egy dudu sikít. Hangok? Nem. Emlékszel?
Nem jellemezhető minden ajtó csapkodást. Zajok. Motorok.
Borsodi jobbra el vagy balra?
– Nem láttad… – mondta az utca.
– sajnos látta, csak nem vette észre – mutatta valaki vagy valami.
– Napóleoni idők… Mondok valamit 4 nap 4 óra egy.
– Szerintem kettő – álltam meg döbbenten.
– Mi ez az éjszaka Lisszabonhoz képest?
– Olvastam, de elfelejtettem…
– Majd én írom – jelentkezik egy tanulmány.
– Tudtam – toppantott Gasparec… Már megint ez a Gasparec…
– Bealudt egy szivar…
– Egy szivar néha csak egy szivar…ka…
Ragaszkodunk az eredeti tervhez, nyílott egy 12-es, két idős hölgy elsétál, együtt egy kutyával, nem baj, már csak egy megálló, eldöcögök addig is a magam öreges módján, köszönöm, valahogy ellenzék…
De ha hazaérek, lehet, hogy visszatelefonálok, nem, mintha érdekelne, de mégis. Két okostelefonnal védetem be magam hazzáig futva, a visszatelefonálástól.
– Ja, csak a szokásos…
– Persze, remélem…
Az egyik előfizetéses, a másik kártyás, otthon a vonalas…
Ebben megegyezhetünk… Rendben. Kattan a zár. De kívülről vagy belülről. Kérdés?
De mégsem… Eltűnt az okos? A stabil? Nem, a mobil.
Ja, megvan – sírok a röhögéstől… Csak el ne felejtsük visszatelefonálni…
… 0 forintért…
Ja, nem, 2000.
A folyóirat?
Da, a szám.
Visszatelefonálok:
– Triesztben voltál?
– Nem, csak Finnországban – kifenyegetem magam a vonalból.
– Csá, tesó.
– Ugyan, Te ugyanaz vagy, én változom.
– Vettem
– Tettem.
Este:
– Hé, Tesó, szoktad nézni a Te két Petőfieket? Gonosznak gonoszak, és azt ígérik, lophatsz tőlük, poénokat is, és cserében meg sem ölnek, mint a Gonosztévék.
– Kösz a tippet, idén még csak kétszer, maximum háromszor húgyoztam majdnem magam alá a röhögéstől, de azt mondják, néznem kell őket, mert még mindig nincs elég jó humorérzékem.
– Kalamáris volt a jeled, vagy számítógép?
– Lepkefing, lófasz, nullahuszonöt. Majdnem számítógép lettem, de azt a korszakot csak úgy lehetett túlélni, hogy részegen átvigyorogtuk magunkat a városon át. Mi még hittünk benne, hogy azért járunk a foglalkoztatóba, hogy addig se legyünk részegek, de kiderült, hogy annál rosszabb lett, mikor már a munkában is inni kezdtünk…

• Miért, most szesztilalom van?
• Nem, úgynevezett „vegyes kajázás”. Tudod, ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, tudod, csipegetni, mint, hát, tudod, Te úgy mondanád, mint régen királyok Triesztben, tudod…

Tudom, a változatos tollú (és nemű) madarak közül azoknak a nemeik közül való lelkes kis lényeknek, amelyeknek a neve konfrontálhatóan egyező…

• Láttam. Vagyis látom, még, egyelőre… De hidd el, ha nem leszek reggel munkaképes állapotban, táncikálnod kell Neked is, haver… Ezeknek… Név nélkül…

Értem, ez amúgy kedves Tőlük, hát akkor szép álmokat, én pedig addig takarékra teszem magam… és kalamáriskodom kicsit a kis papiruszaimra, utána pedig kilovagolok egy kicsit Perzsiába… Remélem, visszajövök…

• Na, mi van, kilovagoltál már Perzsiába?

• Hát, könyvben igen, de filmben még nem, és élőben is igen, és… most egy kicsit… mintha már én is kezdenék fáradni… pillanat, csak feljebb húzom egy kicsit a lövaglóköpenyemet, aztán majd ajtót nyitok magamnak 5 karma pontért, és visszafenyegetem magam 100 karma pontért…

… de hát én már csak ilyen művészlélek vagyok, ahogy mondtad. Szép álmokat, haverina…

… Neked is, lovagina… bocs, belsős poén…

• Tudom, én is maszkoltattam magamnak pár ilyen belsős poént Sóstón, csak még összegyűjtöm a bizonyítékokat rájuk, mielőtt még a nyilvánosság elé tárnám őket… Jó éjszakát, szép álmokat, kinek mit… hoz az este még ásít (amúgy nem ásít, de ásít, de nem ásít, de félig ásít)…

• ásít* Ka-… csint…

• Vagy megkeresem az élet értelmét…

• Tudom, az ital nem megoldás, csak javaslat… Még fiatal ember Ön… vagy aludjunk felváltva, mint régen…

Ó, ez kedves Öntől, aludjunk felváltva.

Aludjunk felváltva.

Papp Róbert, BA+

Technofób informatikus, médiapesszimista újságíró. Mostanában inkább az egészségtudatos írásokra helyezem a hangsúlyt. Némi antipszichiátria azért belefér. Az a véleményem, a kultúra olyan szövegeket közvetít irányunkba, amelyekben a gyógyulás lehetősége rejlik.

More Posts - Website