A Britney Spears – BB Évi Story

Story, mert Story magazinba való. Ki se kell nyitni jóformán ahhoz az interneteket, hogy tudjam, mi történt BB Évivel. Hiszen végig figyeltem. Ékes példája annak, mit meg (nem) lehet tenni egy emberrel a média nyilvánossága előtt. Ami Amerikának Britney Spears, az nekünk BB Évi. Amerikában is be lehet adagolni az embereknek, hogy Britney Spears demens, mert kopaszra vágatta a haját, és volt 1-2 sztárallűrje is mellé.

Magyarországon a „skizofrénia” ütőkártyát kellett elővenni, hogy valakit a média nyilvánossága előtt rituálisan meghurcoljanak (feláldozzanak), csak hogy szar került a ventilátorba, mert se Britney Spears-ről nem hihető el, hogy demens, és bizonyítottan tele volt pakolva kamerákkal/kémszoftverekkel, se BB Éviről hogy „otthonba való”. A pszichiátria szerint mindenki gyámság alá való, aki nem olyan rohadék, mint ők, ez itt, Szabolcsban már lassan folklór elem lett. Gyámság alól is meg kell tanulni létesülni. Britney Spears is lenyomott jó néhány show-t, ilyen körülmények között. BB Évi esélyt se kapott, a média direkt hülyéknek való hangnemben ecseteli az esetét, próbálnak egy olyan elbaszott szókincset összerakni, amivel indokolható, ha valaki gyámság alá kerül. Thomas Szaszt tudnám idézni gyámság-ügyben, mert szerinte a gondnokság (ez az igazi neve) emberiesség elleni bűncselekmény. Szerintem meg inkább egy elavult politikai pszichiátriai módszer.

Alapból egyikükről sem volt túl jó véleményem, a celebség díszpéldányainak tartottam őket, emlékszem, amikor először megőrültem, egyetemistaként, pont azon gondolkodtam, hogy úristen, milyen fiatal, és milyen híres, én meg milyen öreg vagyok már hozzá képest, és még mindig itt baszom a rezet a benzinkúton, sört piálva, amikor ő egy világot hoz lázba a – szerintem – nem túl nagy formátumú show-jaival. BB Éviről még rosszabb a véleményem. Megnyerte az első Big Brother (Nagy Testvér) „valóságshow”-t, főként azzal, hogy kamerák előtt dugott élő adásban egy Renato nevű nem túlságosan szép vagy okos szépfiúval.

Csakhogy: Mindez egyáltalán nem igazolja, hogy úgy bánjanak velük, mint az állatokkal. A tévé és média nyilvánossága előtt történő (karakter)gyilkosságot hajtsanak rajtuk végre a pszichiátria asszisztálásával. Bár, hogy ki asszisztál kinek, a pszichiátria a médiának, vagy a média a pszichiátriának, az most mindegy, mert a bábokat itt a big pharma mozgatja, ez egy ilyen hármas bábjáték, kibogozni nem könnyű.

Hollywoodról zűrös dolgokat hallani, akár állami, titkosszolgálati szinten, még elnevezése is van az ilyesforma hadviselésnek, aki rákeres az „Project Artichoke” vagy „MK-Ultra” műveletekre, sejtései lehetnek, miről van szó. Magyarországon egyszerű politikai pszichiátriai csökevényt fordítanak a lakosság ellen, főleg az elmaradottabb vármegyékben, a pszichiátria leuralja a terepet, ledug méreggel mindenkit, akit tud, és „zombit csinál belőle” – nem az én kifejezésem, hanem a nyíregyházi intézményvezetőé.

Már a ’80-as években világossá tette a pszichiátria a célját: Mindenkit gyógyszeres kezelés alá vonni. Hogy Aldous Huxley és George Orwell „látnoki” vagy „tervezői” szerepben tűnik fel a történetben, mára kezd némileg kérdésessé válni. Britney Spears egy próba, BB Évi egy próba, meddig mehet el a pszichiátra… Ha beadagolják a médián keresztül emberek hülyére lítimozását/kamerázását, vagy hülyére szedálását/intimszobáztatását, akkor a kis idióta eszközeik bárki ellen bevethetőek lesznek?

Nem, mert az emberek nem hülyék, és átlátnak a kis hülye „duplagondol” és „újbeszél” nyelvezeten, amit az úgynevezett mentális betegségek számára készítenek elő a médiának. Amit bemagyarázhatsz/beleszuggerálhatsz egy kiszemelt áldozatba (páciensbe), azt egy normális médiafogyasztó (nevezzük „normie”-nak) sohasem fogja „benyelni” neked. Nem tudod leválasztani az beteginternetet az egészséges internetről, az internet egységes (többé-kevésbé), és amit a régi média (mondjuk tévé) korában megtehettél, hipnotizálhattál például fura frekvenciákon, az újmédia (internet) korában meddő próbálkozás.

Az internet nem demokratizálódást hozott, hanem influenszereket termelt ki, akár média- akár politikai szinten. Sokszor önmagát szabotálta, hogy lassítsa a saját fejlődédését, tévutakat eszelt ki, de nem tudta önmagát annyira megnyomorítani, hogy az emberek vele nyomorodjanak, és letolható legyen a torkukon a pszichiátriai  hányadék, hátulról jövő, segítség felkínálásának leple alatt ártó szövege. Nyelvében él a nemzet, és nyelvében él mindenki, hiába árasztották el újabban hülyeséggel a netet, az emberi agy evolúciója nem visszafordítható. Se a gépeké (robotoké), se a mesterséges intelligenciáé. A pszichiátriai nyomornyelvet előbb-utóbb kikezdi a racionalitás, a normalitás, az egészséges gondolkodás, és kiderül, hogy nem való kultúrközegbe.

A pszichiátriának nem lesz vége, mert a 2. legnagyobb üzleti modell a háború után, szinte már elképzelhetetlen, hogy ne legyen pszichiátria, Olaszországban kirugdossák őket néha 1-1 tartományból, de vissszapofátlankodnak, a finn modellek is rendre elbuknak, de az igazság ingyenes, és nem kifejezetten monetizálható, az azt eltakaró hazugság pedig milliárdokat hoz, és tesz el láb alól. Az emberek annyira félnek az igazságtól – az elme szintjén az igazság tabu – hogy inkább egy milliárdos parazitabizniszt tartanak fent, önmaguk kárára, csakhogy ne szembesüljenek vele. Az ember nem alapvetően jó. Az ember alapvetően enyhén depis és mazochista. Miért cigarettázunk, ha fáj leszívni a füstöt, és letapad a sok kátrány? Miért iszunk, ha szar az íze, iszonyúan szarul vagyunk és bűzlünk tőle, mint a cefrehordó? És elnevezzük „élvezeti cikiknek”, meg „luxuscikknek”, és annyit is kérünk érte. Hát, ezért. Meg azért. Meg amazért. Nincs igazán jó válasz.