Meglepődöm, amikor Banksy-t valaki nem ismeri, pontosabban ő is biztos ismeri látásból, itt-ott biztos belefutott már Banksy képekbe, például amikor
Bízom az 1%-omban: Üdvözöllek, a kisszobámban jársz, és a Raspberry Pi 5 szerver adatai között böngészel éppen
Kidolgoztam egy axiómát a pszichiátriának: A mentális betegség olyan, mint Schrödinger macskája, lehet egyszerre létező és nem létező, a kvantum szuperpozícióra tekintettel, de hullámfüggvénye összeomolhat, és csak létezővé válhat, attól függően, hogy egy pszichiáter megfigyel-e.
Meglepődöm, amikor Banksy-t valaki nem ismeri, pontosabban ő is biztos ismeri látásból, itt-ott biztos belefutott már Banksy képekbe, például amikor
Először is, itt a Hello október, nézzünk körbe a kis celeb-világban, ki hogyan kezdi a jeles hónapot, ami Halottak Napjába,
Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.
A Zsuka ünnepén (szülinapján) éppen Nagy Zsuka: küllők, sávok című könyvét olvastam. (De inkább annak apropóján, hogy hetekig kerestem a
Mivel jelenleg nincs gasztro-rovat, és nem is lesz, ezt egy lájtosabb DIY-bejegyzésnek gondoltam „itthagyni”: Paradicsomos húsgombóc á la menza. Felmelegítve,
Finnugor kalauz, szerkesztette Csepregi Márta (és nem Éva). Egyszer volt, hol nem volt, sajnos, régen, az egyetemen annyira lekötöttek az
Be kellett iratkoznom egy szeretet tanfolyamra. A főnököm szerint ugyanis nem szeretem eléggé a kollégáimat. Ezzel azért én vitatkozhatnék, de
Nem szoktam túl gyakran pszichiátereket osztogatni, se itt a blogon, se sehol (titokban), pláne pozitív éllel, de hát Jung végülis
Mindig is akartam írni az Alzeimer-kór, demencia témaköréről, abból a megfontolásból, mert úgy érzem, ide kapcsolódik a téma. A skizofrénia
Jungos vagy, vagy Freudos? Petőfis vagy Aranyos? Szandis vagy Dórás? Fideszes vagy Tiszás? Britney Spearses vagy Christina Aguilerás? 🙂 De
DIY: rivotril megvonás házilag következzen most. Eldöntöttem, hogy megpróbálom aktualizálni a DIY-s bejegyzéseimet. Ezek valójában nem mindig igazi DIY-dolgok, sőt,
Szeptember 12-én Sami Timimi, brit gyermek- és serdülőpszichiáter a kanadai Globe and Mail újságban publikálta a „Amikor a mentális egészségügyi
Feldmár András: Diagnózisok homokozója című könyve dr. Kröber Edith-el párbeszédben íródott, ahol Feldmár adott tanácsot a „doktornőnek”. Mintha csak éppen
Elhatároztam, hogy gyarmattartó birodalmat alapítok, ami elég nagy riadalmat keltett a szomszédos országokban. Hosszabb-rövidebb hezitálás után aztán sorra kapitulálnak.. Némelyek
Ennek most valaki örül, valaki meg nem, de, hát, ilyen ez a c’est la vie… Barnai Roberto: Biologika nevű tudománya
Sokszor hallani mostanában emberektől, hogy Bullet Journal így-meg-úgy. Megmondom őszintén, én is sokszor kacérkodtam már a gondolattal, hogy lesz egy
Blöff vagy pedig tudományos előrelátás? Marshall McLuhan: A Gutenberg-galaxis című munkája a korában sok vitát generált, és talán mind a
Írta: Amaal Zaki, Mad in America, 2025. szeptember 5. Miért térne vissza valaki a fájdalomhoz újra és újra? Ez a
Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, eredetileg programozó, amiről átnyergelt az üzletember-létre. Nem is annyira programtervező, mint inkább amolyan „informatikai
Egész egyszerűen eltűntem. De teljes egészében, nyom nélkül. A nemzet biztonsági hivatal még az ujjlenyomataimat se találta sehol. Felszívódtam, mint
A 2000-es évek elején megfigyelhető volt az a tendencia, hogy több rockzene alapú zenei produkció jutott be a világ zenei